10.Egyedül

  Sziasztok! El sem tudjátok képzelni, hogy milyen boldog voltam ma reggel, mikor felnéztem a blogomra és láttam, hogy a látogatóim száma 600 felett van és lett még egy követőm is. A mai napom nagyon jól indul, kár, hogy szomorú résszel kell, hogy jöjjek. Köszönöm nektek, hogy széppé teszitek a napjaimat, a sok komentekkel pipákkal...Szeretlek titeket. Azt szeretném még mondani nektek, hogy nyitottam egy Facebook csoportot is, ha szeretnétek többet tudni a történetekről vagy kérdezni, azt megtehetitek ott vagy a Chaten. Nem is húzom tovább az időt. Jó olvasást.A következő rész 2 koment után és 2 pipa után jön.
                                                                                   Puszi!





  Reggel egyedül ébredtem, Lou már nem volt mellettem. A napsugarak simogatták az arcomat, ilyen idő ritkán van Londonban, és általában ilyenkor mindenki boldog, csak én nem... én még egy ilyen gyönyörű napon is szomorú vagyok, mert eszembe jutott a tegnapi este. Sírni szeretnék. Ismét. De már nincs több könnyem. Kimásztam az ágyból, szomorúan lehajtott fejjel indultam el a fürdőbe. Bele sem néztem a tükörbe, csak beálltam a zuhanyzóba és magamra engedtem a langyos vizet. Imádom amikor a víz simogatja a testem, de most még ez sem hozott lázba, csak az járt az agyamban, hogy milyen hülye vagyok. Miért engedtem el Harryt? Hiszen szeretem és ezek szerint ő is szeret engem, ezt bebizonyította a csókkal, ami életem legtökéletesebbe volt. Miért engedtem el? Hogy fogom visszaszerezni? Nem akarom örökké elveszíteni. Nem tudok nélküle élni... és másban sosem találnám meg Őt és nem is szeretném, nekem csak ő kell. Fél óra áztatás után kiszálltam a kabinból és magamra tekertem a törölközőt. Megálltam a tükör előtt és nem akartam hinni a szememnek. Ez a lány nem én vagyok, duzzadt piros szemek, lebigyeztett száj, saját magam ellentéte vagyok. A mosolygós lányból, szomorú lett. Fogat mostam, majd megszárítottam a hajam és tiszta fehérneműt vettem fel. Mivel kit jó idő van, lengén öltöztem, a kedvemnek megfelelően, sötét színbe.

  A hajam kontyba kötöttem, semmi smink. Minek? Úgyis mindenki észrevenné a kisírt szemeimet. De mit fogok mondani Zaynnek? Hiszen ez nem Harry hibája, hanem az enyém... Elmondom neki az igazat, az lesz a legjobb, lehtséges, hogy ő tud majd nekem segíteni. Kimentem az ajtón és le a lépcsőn, mielőtt leértem volna nagy levegőt vettem a szembesítésre, hogy viselkedjek most Harryvel? Kerülnöm kéne. De nem fog sikerülni, mivel egy házban lakom vele. Azért még megpróbálom. A fiúk a nappaliban ültek, ahogy leértek mindenki rám nézett, majd vissza Harryre. Mind a ketten szomorúak voltunk, csak rajtam jobban látszott. Gondolom Hazza elmondta nekik, hogy mi volt. Zayn még nem volt itt és ennek örültem mivel még nem tudom, hogy hogyan is mondjam el neki ezt az egészet. 

  Csak álltam a lépcső előtt, nem tudtam megmozdulni... ismét a sírás tört rám, Louis felpattant majd odajött hozzám és átölelt, kész nem bírom tovább... azt hittem, hogy nincs több könnyem hát tévedtem, mert ismét bőgni kezdtem. A többiek is odajöttek és megöleltek, csak Hazza nem, de nem is vártam el tőle. Majd Louis megfogta a kezem és a kanapé felé húzott leültetett maga mellé, én felhúztam a lábaim és átöleltem őket. Nem tudtam, hogy mit kéne csináljak így csak csendben ültem, ahogy Harry is.

  - Srácok, ne vágjatok már ilyen pofát lécci.-mondta Liam.

  - Ezzel csak magatoknak ártotok.-tette hozzá Niall.

  - Még kell nekik egy kis idő.-igen Lou jól látja, erre én egy aprót bólintottam. Niall szólalt meg. Próbálta terelni a témát.

  - Nem eszünk?-kérdezte.

  Lassan mindenki felállt én maradtam még egy kicsit, majd megtöröltem az arcom és követtem őket. Mikor beértem ismét csak Hazza mellett volt hely. Hát igen ilyen az én szerencsém, lassan mentem oda és leültem mellé. Liam palacsintát rakott ellém, hiába ez a kedvencem alig tudtam enni, pár falatott, a maradékot odaadtam Niallnek, aki boldogan fogadta el. Mivel én itt nem éreztem jól magam, elnézést kértem és felmentem a szobámba.

  Leültem az ágyra és ölembe vettem a gépem. Mivel megígértem, hogy rakok fel képeket Twitter-re, most megteszem, közben pedig bőgős számokat hallgattam, hát igen ilyenkor pont ezt nem szabad, de persze mindenki ezt hallgat ilyenkor.

"Itt vannak a képek amiket ígértem a fotózásról, szerintem jók lettek. Szerintetetek is? xoxo Z"

  Ahogy a képeket néztem, kicsit mosolyogtam, de a könnyeim ugyanúgy folytak lefelé az arcomon. Egy ideje már csak magam ellé bámulok, nem tudok semmire sem odafigyelni. Az sem keltené fel a figyelmem szerintem, ha belépne a szobába William herceg vagy akármilyen híresség...

  Arra lettem figyelmes, hogy nyílik az ajtóm és Zayn dugja be rajta fejét mérgesen. De jó, már csak te kellettél gondoltam magamba. Most ismét elmondhatom neki, azt amire már gondolni sem akarok. Belépet, láttam a könnyes szemeim és egy kicsit megenyhült az arca. Leült mellém és szorosan átölelt.

  - Semmi baj.-suttogta.- De én megmondtam, addig amíg nem sírsz érte nem szólok bele, de most néz magadra...miatta sírsz és ő még arra sem képes, hogy bejöjjön hozzád.

  - Zayn, ne mondj ilyeneket... és nem azért sírok mert megbántott...egyáltalán nem bántott meg, csak én vagyok a hülye, mindent elrontottam...és ő nem érti, hogy mi a bajom. Rajta is látszik, hogy milyen szomorú.. de ha most elmondom, hogy mi volt akkor megígéred nekem, hogy nem veszel vele össze és engem sem sértesz meg?

  - Z, én sosem sértenélek meg téged.-nyomott egy puszit az arcomra.- De azt nem ígérhetem meg neked, hogy nem veszek vele össze.

  - Zayn, kérlek... a kedvemért.

  - Jó legyen.-adta meg magát.

  - A randink csodálatos volt... ez volt az életem legjobb randija, egészen addig a percig amíg meg nem csókolt... én is akartam, csak ezért tette. De utána én felálltam és azt mondtam neki, hogy ennek a csóknak nem lett volna szabad megtörténnie...és azóta semmi sem beszéltünk...

  - Megcsókolt és te hagytad?

  - Zayn...nem tudom, hogy hogyan is mondjam el neked...de én azt hiszem, hogy kedvelem Harryt... jobban mint egy barátot... nekem mindig is ilyen volt a pasi ideálom, amilyen ő...

  - De akkor nem értelek Zo, ha kedveled, miért tartod hibának a csókot?

  - Mert, mi nem illünk össze... Ő híres én meg nem, én csak egy átlagos lány vagyok, aki öt hírességgel él együtt... ennyi.  

  - Ez butaság... bevallom neked, hogy egyáltálán nem örülök, hogy tetszik neked Hazza, de amióta téged megismert nem csajozik, nem hoz fel minden este másik lányt... és kezdem azt hinni, hogy ez mind csak miattad van... ő is érezhet irántad valamit... hiszen ő nem ilyen.

  - De nem tudom, hogy mit tegyek? Beszélni akarok vele, de félek...

  - De nincs mitől, nem fog téged bántani... és az lesz a legjobb ha megbeszélitek. Akkor minden helyrejöhet köztetek.

  - Talán, de előtte még kialszom magam....

  - Oké, akkor én hagylak pihenni, ha bármi van csak szólj. -ölelt és puszilt meg, majd kiment. Én a párnám ra hajtottam a fejemet és álomba merültem.

                                    " Harry szemszöge" 

  Magamat hibáztatom, bitos csak én lehetek a hibás, hogy elutasít. De mit tettem? Hiszen a randinkon boldog volt és ő is visszacsókolt. Ez jelnt valamit, nem? Tudom, hogy beszélnem kéne vele, de képtelen vagyok rá... Ma reggel mikor megláttam kisírt piros szemekkel, meg tudtam, volna magam ölni, hiszen ez csak az én hibám.... miattam sírta végig az egész éjszakát...

  Haragszomom magamra... és ez még nem elég mert Tuti, hogy megkapom a magamét Zayntől is. Szinte egész éjjel hallottam Zoey zokogását, de nem volt egyedül Louis vele volt, ezt még meg kell köszönnöm neki, de ő is haragszik rám és teljesen megértem...

  Reggel nehezen,de elmondtam a fiúknak, hogy mi történt. Csak bámultak rám, ők sem értették, hogy miért történt ez... Lou arcán azt láttam, hogy kezd megenyhűlni, mellém ült és adott egy puszit, mint a régi szép időkbe, amikor egy csaj kikészített vagy csak kihasznált...

  A szobámban ülök és a plafont bámulom, keresek rajta valami érdekeset, de nem találok. Kopognak. Zayn lép be rajta. Hát itt az idő, gondoltam magamban.

  - Hallgatlak.-mondtam neki.

  - Nyugi, nem veszekedni jöttem... most voltam Zoeynál és mindent megbeszéltünk... ahogy látom te is olyan állapotban vagy mint ő.

  - Mit mondott?

  - Azt majd ő elmondja neked. Beszélni akar veled, de nincs hozzá bátorsága...és tudom, hogy ő nem fog lépni... ezért azt kérem tőled, hogy menj és beszélj vele te.

  - És mit mondjak neki? Azt sem tudom, hogy mivel bántottam meg..

  - Ha bemész hozzá szerintem megtudod, neked semmit sem kell mondanod, majd ő mindent elmond és akkor megérted.

  - Oké, akkor átmegyek hozzá.

  Zayn kiment és magamra hagyott. Nem tudom, hogy mit csinálja, ha átmegyek hozzá. Álljak vele szembe és várjam, hogy megszólaljon? Nem. Elmondom neki még egyszer, hogy szeretem és hogy bármit megteszek, hogy megbocsájtson nekem, ez lesz a legjobb. Felálltam és az ajtó felé vettem az irányt. Megálltam Zoey szobájának az ajtaja előtt és kopogtam, nem válaszolt lassan benyitottam és azt láttam, hogy édesen alszik. Csendben közelítettem felé, majd leültem az ágya szélére.

  - Zoey, nem tudom, hogy mi történt tegnap, amiért ezt mondtad nekem, de én szeretlek téged és nem akarlak elveszíteni. Remélem megtudsz nekem bocsájtani. -suttogtam a fülébe.- Szeretlek, Zoey, mindennél jobban szeretlek.-nyomtam egy puszit a hajába, majd kijöttem tőle és visszamentem a szobámba. Lefeküdtem.

                                           " Zoey szemszöge"

   Hallottam, hogy valaki benyit a szobámba és felém közeledik, de semmi kedvem nem volt beszélni senkivel sem. Leült mellém és hallottam a sóhaját, majd a fülembe kezdett suttogni. Harry volt az. De miért jött?

  - Zoey, nem tudom, hogy mi történt tegnap, amiért ezt mondtad nekem, de én szeretlek téged és nem akarlak elveszíteni. Remélem megtudsz nekem bocsájtani.- mint meg nem adnák, most azért, hogy szorosan magamhoz öleljem és többet ne engedjem el, de nem lehet hiszen én alszok.-Szeretlek, Zoey, mindennél jobban szeretlek.-nyomott egy puszit a hajamba. Majd felállt és kisétált.

  Amint meghallottam az ajtó záródását, felültem és gondolkodni kezdtem. Ő magát hibáztatja? De Ő semmit sem tett, ennek semmi értelme... És azt mondta, hogy "Szeret". Én is szeretem őt, beszélnem kell vele, most azonnal. Felálltam és megnéztem magam a tükörben. Még mindig borzalmasan festettem, de nem érdekel... hiszen szeret, vagyis azt mondta. Az ajtóhoz sétáltam, nagy levegőt vettem és bekopogtam Hazza szobájának az ajtaján, nem jött válasz, így benyitottam. Az ágyan feküdt, a szemei csukva voltak. Közelebb mentem hozzá és leültem mellé. Felém fordult, majd lassan kinyitotta a szemeit.

  - Zoey?-kérdezte pislogva.

  - Igen, én vagyok.-mosolyogtam rá.- Én is szeretlek.-suttogtam neki.

  - Mi? Te mindent hallottál, amit az előbb modntam?

  - Igen és nagyon örülötem nekik. Nem aludtam, csak nem akartam beszélni senkivel sem, csak veled. De amikor meghallottam amit modntál, végig akartam hallgatni...és utána te el is tűntél hiába fordultam meg már nem voltál ott.

  - Sajnálom a tenapit.-mondta.

  - Semmit sem kell sajnálnod. Az én hibám volt az egész.

  - De mi törént? Miért tartod hibának a csókot?

  - Mert szerintem mi nem illünk egymáshoz...két különböző világban élünk...

  - Ez butaság Zo.-mosolyodott el. -Nekem rajtad kivül egy lány sem kell.

  - Most már tudom. És sajnálom, hogy tegnap nem tudtam...

  - A tegnapit felejtsük el. Az tegnap volt, ma meg ma van és most nem ezt gondolod.

  Én mosolyogni kezdtem, elég hülyén festhettem piros kisírt szemekkel, de mosolyogva. Végre azt érzem, hogy visszatért a régi énem és újra boldog vagyok. Harry közeledni kezdett felém, én pedig csak mosolyogtam, nem tudom, hogy meddig birtam volna, ha nem csókol meg... Mind a ketten belemosolyogtunk a csókba........................