2013. október 13., vasárnap

31.Utazás

 Sziasztok!
Meghoztam a következő részt, remélem tetszeni fog nektek.
Meg kell, hogy mondjam nektek már csak pár rész van hátra
és ez a blogom is befejeződik. Nagyon szépen köszönöm az 
előző részhez érkezett komikat és a 32 rendszeres olvasót. 
El sem tudjátok képzelni, hogy milyen boldog vagyok, hogy
alig 4 olvasóról 32re nőt meg. Ti tartjátok bennem a lelket.
Köszönöm, hogy vagytok nekem!
Jó olvasást!
                           Puszi Evelyne!





 Eltelt két hét. Végre lezárult a bírósági ügyem is. Soha az életben nem gondoltam volna, hogy egyszer majd valaki azzal fog vádolni, hogy elütöttem. De úgy látszik az embert mindig érhetik meglepetések, mint ahogy engem is. Taylor hiába jött a hamis tanukkal, mert mi tudtuk a fiúkkal, hogy tuti lefizette őket, semmit sem ért velük ugyanis nem volt bizonyítékuk, ám az én alibim miszerint a fiúkkal voltam és ez igaz volt. Hiszen nem egy újság szólt rólunk másnap. Tehát a drága Taylor veszített ismét. Most lehetséges, hogy azt fogjátok mondani, hogy kárörvendő vagyok, de nagyon örülök neki, hogy ismét én jöttem ki jól ebből, ő pedig a fekete listára került. Az újságok csakis róla írnak, igaz előtte rólam és a fiúkról is volt nem egy, amiben minket legfőbbképpen engem szidtak, de ezeknek már vége. Rólunk már nem írnak, csak megemlítenek. Harry nagyon ki volt akadva, be akarta perelni Taylort. Dühöngött, mindenkivel bunkó volt... volt, hogy velem is kiabált, de tudtam, hogy miért csinálja. Nem ránk vagy rám haragudott, hanem Tayre és ezt teljesen megértem így nem haragudtam rá, mindig kedves voltam vele és nem törődtem semmivel sem, a fiúk nehezebben viselték, de sikerült rábeszélnem őket, hogy ne vegyék a szívükre amiket mond vagy csinál....
  Péntek van, mivel most minden lezárult végre elmehettünk Harryvel a közös  hétvégénkre. Már nagyon várom, elég keveset voltunk az elmúlt időben kettesben és most végre az egész hétvégét együtt töltjük. Annyira izgatott voltam, hogy egész éjjel nem aludtam semmit sem, csak élveztem az eltöltött időt Harry karjai között. Reggel van, Ő még mindig alszik én viszont jobbnak látom, ha felkelek és készülni kezdek, hogy időben el tudjunk indulni. Gyorsan lezuhanyoztam, majd megszárítottam a hajam és felöltöztem. Felvettem egy csőnadrágot, toppot és erre még egy kötött pólót, majd a csizmámat és már kész is voltam. Amikor kiléptem Harry még aludt, a bőröndhöz léptem és betettem még egy pólót, majd behúztam a cipzárt, erre Harry is ébredezni kezdett. Felálltam és leültem az ágy szélére.
  - Jó reggelt szerelmem. - húzott magához. - Mióta vagy fent?
  - Jó reggelt. - fúrtam az arcom a nyakába. - Este óta, semmit sem tudtam aludni.
  - Miért? Jól vagy?
  - Ne aggódj, teljesen jól vagyok, csak már nagyon vártam a mai napot.
  Harry is elkészült, majd lementünk reggelizni. Lassan a többiek is megérkeztek. Persze a reggeli hülyéskedés sem maradhatott el, a fiúk kajacsatázni kezdtek, mi a lányokkal pedig elmenekültünk onnan, de mielőtt kijöttünk volna azt kiabáltuk, hogy "ezt ti szeditek össze". Pár percen belül a fiúk kajásan jöttek kifelé, majd mindegyikük felszaladt az emeletre gondolom fürdeni. Harry jött le először a bőrönddel a kezében.
  - Mi lesz a konyhával? - kérdem tőle.
  - Mire valók a barátok?- kérdezte nevetve.
  - Ugye nem gondolod, hogy  mi fel fogjuk az takarítani? - hallottam Lou hangját.
  - De, mivel nekünk mennünk kell. - mosolyogtam rá, majd mindenkit megöleltünk és beszálltunk a kocsiba, az út első részében beszélgettünk, de én álmos lettem és elaludtam, az út felénél.


Harry szemszöge




  Mivel Zoey elaludt nekem volt időm gondolkodni. Emlékszem, hogy milyen voltam még mielőtt jelentkeztem az X-factorba, ahol minden megváltozott. Én is iskolába jártam, mint minden normális 16 éves srác, de a szüleim rávettek, hogy jelentkezzem, így a suli után egyfolytában csak próbáltam, hogy minnél jobb legyek. Az életem a válogatás napján változott meg ugyanis bekerültem, ám arra nem számítottam volna, hogy összetesznek majd 4 másik fiúval. Simonhoz már csapatként mentünk. Igaz nem volt közöttünk még olyan nagy az összhang, de megpróbáltunk mindent beleadni és sikerült is, mert Simon magával vitt az élő showba. Nagyon sokat próbáltunk, de ahogy teltek a napok, hetek egyre jobbak lettünk, majd elérkezett az első élő show, ahol nagyot arattunk. Egészen a legjobb háromig jutottunk el, ahol sajnos kiestünk. Szomorúak voltunk, de egyben boldogok is, hiszen örültünk, hogy idáig eljutottunk. Ám a csapat nem oszlott fel miután kiestünk, hiszen nagyon jóba lettünk, igaz barátokra találtam bennük. Egy nap Simon keresett minket és felajánlotta nekünk, hogy a menedzserünk legyen, mi nagyon örültünk neki, hiszen jól kijöttünk. Tehát belementünk. Ezek után jöttek a koncertek, fotózások, bulik meg persze a turnék. Ezeknek köszönhetően nagyon megváltottam. A lányokat csak úgy váltottam hétről/hétre vagy akár naponta is, ami persze nem nagyon tetszett a fiúknak. Én voltam a legfiatalabb és egyben a legbolondabb is, fiatalság bolondság, nem igaz? Minden este bulikba jártam, a másnaposságért persze sokszor leszidott Simon, de nem igazán érdekelt. Majd elkövettem életem legnagyobb hibáját összejöttem egy lánnyal, aki nem volt más mint Taylor. Eleinte jól kijöttünk, de majd egyre ragaszkodóbb lett ami persze nekem nem tetszett, két hónap után szakítottam vele. A fiúk nagyon örültek neki, majd jött egy lány, pontosabban Zayn húga, akiben első látásra szerelmes lettem. A mi kapcsolatunk nem pont úgy kezdődött ahogy egy normális kapcsolat. Az egészet Lounak köszönhetem, hiszen ha ő nem jön azzal, hogy egy napig tegyünk, mintha járnánk, most nem tartanánk itt. Szép lassan bevallottuk egymásnak az érzéseinket majd randizni kezdtünk és végül összejöttünk, aminek Zayn persze nem örült, de nem törődtünk vele. Majd jött a turné, ahol egy hatalmas hibát követtem el... megcsaltam Tayel, de nem voltam magamnál szóval ez nem pont megcsalás, de az kinek akarok hazudni? Nehezen, de megbocsájtott nekem. Azóta próbálom nem megbántani és ez sikerül is, hiszen alig veszekszünk és mindig jobban kezdem azt érezni a közelébe, hogy egyre jobban szeretem...De Tay megont az életünkbe került, kideült, hogy Zoey és Zayn unokatestvére, ennek persze senki sem örült, főképpen Zoey nem, de ezt teljesen megértem... Most pedig a hülye liba feljelentette a szerelmemet, miszerint ő ütötte el és hagyta magára, de persze ez nem volt igaz. Nagyon mérges voltam, mindenkivel veszekedtem még Zoeyval is, de hála az égnek senki sem vette komolyan, nem haragudtak meg rám. Zoey ügye tisztázódott így végre eljöhettünk a közös hétvégénkre. Sokat gondolkoztam már kettőnkön... Szeretem vele szeretném leélni az életem további részét, azt szeretném ha a gyermekeim anyja lenne. Senkit sem szerettem még ennyire mint őt, mindennél fontosabb nekem, bármit megtennék érte csak, hogy örökké velem maradhasson. Talán eljött az ideje, hogy megkérjem a kezét? 



5 megjegyzés:

  1. Kedves Evelyne!
    Barátnőm ez a rész is fantasztikus lett és az utolsó mondat, áhh nagyon várom a következő részt siess vele! Gondolom és tudom mi lesz benne [ már említetted is] de olvasni azt teljesen más. Siess! :)
    xx Réka S. <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kedves Barátnőm!
      Örülök, hogy tetszett, remélem nem lett nagyon lapos...Hát igen az utolsó mondatt a legjobb. Igen te tudod és örülök, hogy veled megbeszélhetem ezeket! Sietek vele!
      Puszi Evelyne<3

      Törlés
  2. IGEN IGEN HARRY BABE, ELJÖTT AZ IDEJE ommmgggg PER-FECT Imádom a részt! Sorry, de most annyira felpörögtem, hogy másról szerintem nem nagyon tudok beszélni.:c ZARRY FOREVER HAHA :DD Siess a következővel! Xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most ismét mosolygok mint egy hülye. Igen eljött az ideje! Örülök, hogy tetszett és hogy nem tudsz másról beszélni. Zarryről előszőr Zayn jutott eszembe de utána rájöttem, hogy az Zoey :)) látszik, hogy késő van! Sietek vele! :)
      Puszi<3

      Törlés